A romkert, 1943-ban nyílt meg mely napjainkban a Járdányi Paulovics István Romkert elnevezéssel illetnek. A kert a város római és középkori emlékeit mutatja be. Ekkor vált láthatóvá az a színpompás mozaikpadozat - maradvány, ami még napjainkban is élményt nyújt a romkertet felkereső látogatóknak. 1960-ban kezdődtek meg a romkert bővítését lehetővé tevő újabb ásatások, amelyek kisebb nagyobb megszakításokkal harminc évig tartottak. A jelentős leletanyag mellett több római épületegyüttest (például a centrális oktogont), továbbá a középkori vár korábbi periódusát és a várkápolna rotundáját is feltárták a régészek. Emellett újabb római mozaikpadozatok is felszínre kerültek.
A 4. század elején épített palotában több római császár is megfordult. A császári palota épülettömbjéből kiemelkedik az 50x17 méter nagyságú fogadóterem, melynek padozatát színpompás mozaikszőnyeg díszítette, s ez Pannonia provincia ma ismert legnagyobb egybefüggő mozaikfelülete. A kert sétálva többek között megnézhetjük az egykori fürdőház és a Mercurius-szentély alapfalait. Járhatunk azon a bazaltborítású úton is, melyen a római legiók meneteltek serényen vagy kereskedők karavánjai hozták az áruikat.
A Szelestei Anna Vendégház tárt karokkal vár, ha Vasmegyében keresel szállást. Mi központi helyen vagyunk, így szinte minden nevezetességet el tudsz érni tőlünk kiindulva.